Ars poetica
Login Form
Hardver
- Részletek
- Írta: Administrator
Az a kisebbik baj, hogy mostanában egyre gyakrabban a monitoroknál is megapixelt adnak meg a gyártók. Az a nagy baj, hogy miért teszik ezt: elkezdték a fiziológiai határ fölé növelni a képpontszámot. Persze, mert már nincs hová fejleszteni a monitort. (Lásd: Vér, verejték, könnyek!) Milyen unalmas már, hogy mindegyik 2 Mpx-es, hol itt a verseny?! Hát most akkor versenyeznek – a böszmeségben.
Az apropó a Dell UltraSharp 27 Ultra HD 5K meg az Apple új iMac, meg bármi 2k, 4k akárhány k monitor. (Azt csak megjegyezzük, hogy az Apple 5K kijelző volt előbb, pont akkora, pont ugyanannyi képponttal.)
- Részletek
- Írta: Administrator
Bizonyisten, volt, aki szinte elsápadt, amikor elmeséltem, hogy kaptam Xiaomi okostelefonokat tesztelésre. Nyilván az illető hasonló cuccokat árul, és ismeri a márkát: a legnagyobb okostelefon-gyártót – Kínában. Úgyhogy nemsokára mi is meg fogjuk ismerni. Bemutatom tehát a „Siaomi” márkát: így kell kiejteni a nevet.
Továbbá azt, hogy a Redmi Note 5,5”-es, és a Redmi 1S 4,7"-es készülékekről van szó. (Valaki pont azt a két Siaomit tette ki a Youtube-ra, amelyeket én is megkaptam…)
- Részletek
- Írta: Kenczler Mihály
Nézzük meg, mi mindent látunk a képen. Első pillantásra ez egy úgynevezett "lifestyle" (magyarul: zsáner-) fotó: a termék egy trendi pasi kezében látható.
Túrjunk egy kicsit bele a trendiségébe: kültéri, koptatott jellegű cuccok vannak rajta, miközben a keze és a körme is patyolattiszta. Nem mellesleg a mindőssze háttérként szolgáló emberen 6 (hat) ruházati terméket lehet összeszámolni: nadrág, ing, farmerdzseki, dzseki, sál és oldaltáska – a reklámozott terméken kívül.
A jelenség a fogyasztói társadalom "fejlődésének" irányzatát mutatja annak, aki az utóbbi két évtizedben egy kcisit is figyelt ilyesmire. Akkor a teljes felöltözéshez elég voilt öt termék, ma legalább 10 vagy még több. Akkor elég volt egy nőn egy póló (a melltartó fölött), egy lánc, egy karkötő, egy fülbevaló és egy sál. Ma melltartó, kombiné, alsó top, póló, (4 pánt a vállon...) két lánc, két (frászt: 10) karkötő, fülbevaló, fülpiercing, póló, blúzocska, felső top, kendő, sál, sál-összefogó – ez egy felületes felsorolás…)
Nade térjünk vissza témánkhoz, a fényképezőgéphez.
- Részletek
- Írta: Administrator
Megkínáltak egy WayteQ Talk 5H-val. Ez egy 5,5 hüvelykes okostelefon, 2 maggal, 2 sim-mel 50000 Ft-ért.
Egy példány az „olcsó, mégis jó” kínai kütyüből, ez most a divat.
Semmi bajom nem volt vele nekem sem, a nagy képernyő sok szempontból nagyobb élvezet.
Megkínáltak egy Huawei Ascend P7-tel is. Ez egy 5 hüvelykes full hd okostelefon 4 maggal, 2 sim-mel 100000 Ft-ért.
Ez a Huawei mostani legjobb telefonja, még mindig baromi vékony, és nagyon hasonlít az iPhone-ra – a teteje. Az alja nem…
A P7 az egyik szelfibajnok lesz a 8 Mpx-es frontkamerájával. Másban is jó, mindent tud, amit egy felső kategóriás kütyünek kell, de nem kerül annyiba. (Megkívántam…)
Itt és most elárulom: 5,5–6 hüvelyken elég az 1280×720 képpont, nem kell a full hd. (De azért annyi képponton a filmek, képek még szebbek…)
A mélyebb igazságokért tessék kattintani.
- Részletek
- Írta: Administrator
Miközben elsirattam és eltemettem a nyomtatókat, egy másik tradicionális termék is belelógatja a lábát a sírgödörbe: a monitor. Talán azért nem vettem észre, mert mindennap nézem.
Vér: másképp hal meg: nem azért, mert nincs rá szükség, hanem mert már nincs mit fejleszteni bele. Full HD, ilyen panel, olyan panel, 19–27 hüvelyk – so what?! Mármint kb. ennyi lehet a különbség két készülék között: a méret meg a panel. Mindegyik dvi-s, usb-hubos, beépített hangszórós, forgatható, vékony keretes – de ilyenek már két éve.
Verejték: a másik kegyelemdöfés, hogy kiderült: az lcd simán elél tíz évig. Ha megveszel egyet, akkor ennyi ideig nem kell másik. Azon csodálkozom, hogy nem kezdték el magától tönkremenősre gyártani. Vagy most ez jön?
Könnyek: a haszon meg csökken rajtuk, jól tudjuk mi lesz: nem fogják árulni. Mint a kis usb-tárolókat, kis merevlemezeket stb: amikor az elérhető kisker haszon 5 százalék alá csökken, akkor eltűnik. Nem azért, mert a nincs rá kereslet, hanem mert a kereskedőnek nem éri meg foglalkozni vele.
Nem baj, tíz évig kibírjuk…
És akkor most jöjjön az ürügy: egy Samsung Syncmaster S27B971D monitor