Digidolgok

Több mint harminc éve tartom hülyeségnek a hangvezérlést.
Annak ellenére, hogy hétköznapi ésszel alig felérhető mennyiségű alapkutatás és magas kreativitású mérnöki teljesítmény összegződik benne – bármikor.
A tapskapcsolóval kezdődött: tessék, "A betörés" című filmben Belmondo pofozza a szép, de gonosz nőt (Nicole Calfant) a szalonjában, amitől a villany fel-le kapcsol. A "Dredd bíró"-val folytatódott, amelyben a börtönigazgatót torkonvágják a saját irodájában, amitől nem ismerik meg a hangját az automata géppuskák.
Ezek után értelmeset és pozitívat kellett kérdeznem Pedro Morenótól, a Google hangfejlesztési igazgatójától egy videóinterjú során.

Nem szembesíthettem azzal a tapasztalatommal, hogy soha, sehol, senkit nem láttam még a telefonjával társalogni.

Nem szembesíthettem azzal a tapasztalatommal, hogy a környezetemben soha, sehol, senki nem beszélt a telefonjával, és mást sem látott így tenni.

(A fenti állítások alól kivétel, amikor műszaki újságíró a hangvezérlést teszteli. Mészáros Csaba nevű volt kollégámmal történt meg, hogy egy ilyen alkalommal a törlés megerősítését kérő panel volt a képernyőjén, amelyre ő "NEM"-et akart mondani, de a háttérben valaki valami egész másra "IGEN"-t mondott.)

Miközben a kütyü-szaksajtó kedvenc szórakozása az Apple "Siri" hangvezérlőjének szívatása, és az erről készült videók, cikkek posztolgatása.

De legalább Pedro Moreno megnyugtatott, hogy a Google a méretéhez és jelentőségéhez képest elenyésző mennyiségű pénzt költ (nem ezeket a szavakat és kontextust használta…) a beszédfelismerére és - szintázisre , olyan 10 millió dollár/év volumenről van szó, amiből négy év után 46 nyelven lehet használni – a Voice Search szolgáltatást az androidos okostelefonokban. Még csak nem is a teljes beviteli technikát az Androidban. (Amit persze nem lehetett volna felhő-alapon megcsinálni, hanem frissítést kellett volna kiadni, és nem minden készülék lett volna képes rá a CPU-igény miatt stb. stb.)