Digidolgok

Már jó régóta csak szélesvásznú, 16:10 vagy 16:9 oldalarányú képernyőt lehet kapni. Biztosan több mint öt éve nincs 4:3-os (az előbbi forma szerint: 16:12-es...) képernyő.
Emlékezzünk csak, mennyi volt a tipikus képpontszáma a legutolsó képcsöves monitornak! 1280 x 1024-es volt.
Mennyi most? (A tízszer-tizenkétszer nagyobb teljesítményű gépeken, a Windows 8 és a tabletek árnyékában?!) 1366 x 768, jobb esetben 1600 x 900.

Jellemzően 200, jó esetben "csak" 120 sorral kevesebb. Király, fejlődtünk.
Csak a full hd, 1080-nal kapunk kicsit többet, mint amennyit feláldoztunk – egyelőre még aranyér'.

És akkor még nem beszéltem arról, hogy a katódsugárcső pixelei nem éles sarkú négyzet alakúak, hanem legömbölyítettek, tehát ha az lcd-n látjuk (észleljük) a pixeleket, akkor képpontonként egy függőleges és egy vízszintes vonalkát kell feldolgoznia az agynak, a katódsugárcsőnél meg egy kör alakú foltot, tehát az lcd-nél kettő objektumot, a képcsőnél meg csak egyet. Idősebb (mondjuk 40 fölötti…) személyek már gyakran érzékelik ezt a különbséget: hamarabb fáradnak el lcd, mint képcső előtt.

Itt jöhetne egy hosszas eszmefuttatás az egészséges szem felbontóképességéről (1 szögmásodperc), hogy mekkorák az ez alatti méretű képpontok különböző nézéstávolságok esetén, akit érdekel, számolja ki. (Az Apple az e felbontásnál finomabb kijelzőit illeti Retina (®) jelzővel. Amivel lefoglalta az ideghártya latin nevét. Nem igazán szerettem az Apple-t, minden érdemét elismerve sem.)
Fölidéznék egy ósdi akusztikai fogalmat: a tranziens intermoduláris torzítást. Ennek csökkentése, megszüntetése miatt kell az audió eszközök határfrekvenciájának messze-messze a hallható frekvenciák fölött lennie, mondjuk 5 -10 MHz környékén.
Ha minden hasonlít mindenre, akkor a látásban is van ilyesmi, és a szem felbontásánál finomabb megjelenítőknél sem teljesen mindegy, milyen alakú a képpont.

Miért csak most sírok? Igen, ez egy személyes körülmény. Arra döbbentem rá, hogy a bevezetőben leírt jelenséget én elkerültem, az utóbbi hét évben is 1000 függőleges képpontnál jobb képernyők előtt ültem, illetve ülök.

(Update 131211: mostanában megint egy CRT előtt kellett ülnöm. Samsung SyncMaster 765MB. 17"-es ugye, és 1360x1024-re állítottam be 75 Hz-en. Könnybe lábadt a szemem, de nem a villogástól, (nem villogott egyáltalán), hanem a gyönyörtől. Ismét akusztikai hasonlat következik: a lágy, emberi, folyamatos tónusú kép úgy aránylik a "retina" LCD-hez, mint a (high-end) csöves erősítő hangja a (high-end) 48 bites stb. CD-éhez. Az utóbbi is nagyon szép és jó, de az előbbit jobban szeretem. Addig a kis ideig még…)

Mese következik.
Van egy olyan vállalat, hogy IBM Microelectronics. EZT nem adta el az IBM a pc-kkel a kínaiaknak, ez bizony egy klasszikus, japán fejlesztőintézet. Innen jöttek az olyan fejlesztések, mint a silicone on insulator (soi), meg a rézvezetékek a lapkákon - amelyeket már mindenki alkalmaz, részben ezeknek köszönhető, hogy a Moore-szabály még mindig érvényes (kétévente duplázódik az elemsűrűség, ami közvetve a teljesítmény kétszereződését, de mindenesetre időben exponenciális fejlődését jelenti). Itt lcd-fejlesztés is folyt, aminek eredményeképpen kihoztak egy 3840×2400-es, 22"-es PVA paneles monitort (T220 típusszám alatt), nyilván szintén aranyér'. Ezt én it-újságíróként megtekinthettem az IBM Magyarország telephelyén, gyönyörűnek találtam, a Windwos 2000 ikonjai alig láthatóak voltak rajta, a TotalCommander vagy 100 soros lehetett, meg is énekeltem.
Néhány évvel később egy igen mély lélegzetvétellel megvásároltam egy ThinkPad Z60m laptopot - 1680 x 1050 képpontos PVA képernyővel, amely - később jöttem rá - annak a bizonyos monitornak a rokona, most is ez előtt ülök éppen.
Ez után egy-két évvel sikerült rábeszélnem az egyik munkahelyemet egy Lenovo ThinkVision L220x monitor megvásárlására (olyan 130 ezer forint volt, ha jól emlékszem 2008-ban), amelyben 1920x1200-as S-PVA panel van. Már jó rég nem kapható egyébként, talán túl jó volt, vagy túl meleg, nem tudom, néhány távoli ismerősömnek is van ilyenje, nincs az a pénz, amennyiért megválnának tőle. Mindenesetre ez előtt is gyakran ülök - ez is a T220 rokona. Szintén rendszeresen használok egy Dell, szintén 22"-es , de 1680x1050-es monitort, el lehet képzelni a különbséget. 

Szóval el vagyok kényeztetve, szándékosan megtorzítottam  a tudatomat, azt hittem, nincs is akkora baj a képernyőkkel.

Aztán jött az ultrabook-teszt.

Leraktak elém hat, 300 ezer forintál is drágább, márkás, vékony, nagy teljesítményű laptopot – satnya, 1366 x 768-as lcd-kkel.
Mondjátok, hogy lehet ezt szó nélkül elviselni?
Hogy az Excelben, minden irodai alkalmazások anyjában, a közép- és felső vezetők svájci bicskájában 15 sorral kevesebb látható - a méregdrága, prémium laptopokon, mint a postán felejtett képcsöves "tévéken"!? (Értsd: már csak egyes, igen elmaradott postahivatalokban láthatók katódsugárcsöves megjelenítők, az újpesti főpostán is legalább egy éve lcd-re cserélték.)
Hogyan hagyhatjuk tudatos, képzett vásárlóként, hogy nyilvánvalóan rosszabb megoldásokat "innovációként" toljanak le a torkunkon?!

És akkor még nem is ordítottam azért, hogy miért készítenek egyáltalán olyan DVD-ket, amelyeken nem 16:10-es tartalom van. A 2000 óta gyártott tévék és monitorok gyakorlatilag kivétel nélkül 16:10-esek. Szintén egy jele annak, hogy a gyártók nem a vásárlók kegyeit keresik, hanem a saját hasznukat hajhásszák: a nulla fizetésű droidok által összehányt anyagot fossák rá a lemezekre és adják el a digitális életstílus kellékeként.