Tán nem akkora szenzáció, mint amekkorára a cím utal, de sehol sem találom, hogy bárki megjegyezte volna. Arról van szó, hogy az utóbbi évben tömegével jelennek meg kínai, androidos telefonok, amelyek pont ugyanúgy néznek ki, mint az Apple iPhone. Nekem sem fáj túlságosan, de most, ahogy CES-re a Samsung, a piac koreai királya kihozta a „forradalmi” Galaxy A7-et (a formailag nagyon hasonló A3 és A5 után…), amely kinézetre megint erősen a iPhone 5-re hajaz, elkezdett zavarni. Mert az a sok kis (?) kínai gyártó, amelyek csak most törnek majd piacra, nemcsak az iPhone-t, hanem a Samsungot is másolhatják, aztán egymást – lehet, hogy nemsokára (miután a Sony kiszáll, az LG okostelefon-üzletága meg tönkremegy) már csak iPhone formájú telefon lesz a piacon.

Nem értem. Miután az Android-világ végre elérte, hogy az Apple őket utánozza, akkor mi értelme, hogy most ők utánozzák (formatervezésben) a legyőzött, szinte elavulásba lökött Apple-t?!


Lássuk hát a bizonyítékokat.


iPhone 5S

(Lényegtelen megjegyzés: nyilván nincs az iPhone annyira mélyen az elavulásban, miután elfogyott vagy 20 millió az iPhone 6-osokból, és szerte a világban vadul vásárolják most is mind a két típust. Csak azok már nem vezetik a trendet, ahogy az 5. generációs sem tette, hanem megfelelnek a technika jelenlegi állásának. Azon viszont lehet elmélkedni, hogy vajon az iPhone 4 és 5 formája, amelyet a 6-os generációba már nem tett bele az Apple,  elavult-e. Az sem számít, hogy más nem jegyezte meg, mert a.) talán lényegtelen; b.) tele van a világ olyan, átfogó befolyású dolgokkal, amelyek egyszercsak megjelennek mindenhol, mégsem veszi észre azokat senki, amíg valami bajt nem okoznak. Update 20150204: nem 20 hanem 75 millió fogyott eddig az iPhone 6-osokból. Nagyon durván alulbecsültem.)

Egy indokot tudok el tudok képzelni. Minden gyártó a távol-keleti piacra tör, mert ott többen élnek, mint máshol. Ott viszont épp mostanában esik le a kifutó, illetve használt iPhone-ok ára az ott elviselhető szintre. Úgyhogy talán ez a „minden gyártó” nagy keresletet remél az iPhone-ra hasonlító telefonok számára. Ha reményük beteljesedik, akkor a világ tele lesz egy kifutó iPhone-ra hasonlító okostelefonok százmillióival.

Baj ez?

Nem tudom.

De azért jobban örülnék a formák sokféleségének. Kicsit tartok attól, hogy az okostelefonoknál is bekövetkezik, ami az autóknál: hogy mindegyik (kevés kivétellel) ugyanolyan. (Ezt az állítást persze árnyalni kell: az ún. középkategóriás autók egyformák. Öt ülés, öt ajtó, öt sebesség, 1200 cm3, stb. stb.)

 


Huawei Ascend P7


xiaomi-note-1.jpg

Xiaomi Note

 

vivo-x5v2.jpg

Vivo X5


zte-nubia-x6-2.jpg

ZTE Nubia X6

lenovo_vibe2_.jpg

Lenovo Vibe 2

samsung-a7-2.jpg

Samsung Galaxy A7

Szóljon hozzá!

Hozzászólás beküldése vendégként

0
szabályok és használati feltételek.
  • Nincsenek hozzászólások